A Vajdasági Fiatal Vállalkozók konferenciájának a zentai BeeHome közösségi terem adott otthont. Az egyesület előadásokkal igyekszik segítséget nyújtani a fiatal vállalkozóknak.
A konferencián mintegy 25 vállalkozó vett részt. Ők mind az egyesület tagjai is. Dávid József, tulajdonos, Zoria Design, Magyarkanizsa: „Szeretnék megismerkedni a vajdasági fiatal vállalkozókkal, szeretném megismerni magának a csoportnak a munkáját, a jövőképét, hogy hogyan tudunk együttműködni. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a magyar vállalkozók, a magyar fiatal vállalkozók együttműködjenek.”
A tagtoborzás során az egyesület azzal szembesült, hogy a különféle vállalkozások az export lehetőségében gondolkodnak – mondta el Méhes Béla, a Vajdasági Fiatal Vállalkozók Egyesületének elnöke. „A mai előadásnak legfőbb célja az, hogy adjunk egy nagyon rövid kis ízelítőt, talán azt kell, hogy mondjam, hogy kedvcsinálót, hogy mégsem olyan nehéz ez az export, hogy mégsem olyan nehéz ez a kivitel, és akár a kisebb cégek, és akár a kisebb cégek is meg tudják ezt valósítani.”
Az egyesület 2017 novemberében alakult. Fő célja a vajdasági vállalkozások fejlődésének és fejlesztésének támogatása.